HeartSine defibrillátorok

A vállalatról:
A HeartSine® vállalatot 1998-ban alapították életmentő termékek, elsősorban a hírtelen szívmegállás kezelését célzó eszközök kifejlesztése céljából.

A cégben rejlő újításra való törekvés azonban még 1967-ig nyúlik vissza, amikor a HeartSine® későbbi alapítója, John Anderson professzor társaival megalkotta az első valóban hordozható defibrillátort és ezzel hozzájárult a sürgősségi betegellátás új korszakának elindításáshoz.

Az elmúlt években a HeartSine® folyamatosan arra törekedett, hogy bárki által könnyen használható, megfizethető életmentő készülékeket hozzon létre. A HeartSine® a defibrillátor ipar vezető technológiai vállalata.

A HeartSine Technologies LLC nemzetközi központjai az Egyesült Királyságban, az észak-írországi Belfastban, valamint az Egyesült Államokban, a pennsylvaniai Newtown-ban találhatók.
A HeartSine Technologies vállalatot 2016. III. negyedévében felvásárolta a STRYKER, akiről azt érdemes tudni, hogy az egyik legnagyobb és legrégebbi defibrillátor forgalmazó vállalatot is tulajdonolja a Physio-Controlt, ők gyártják többek között a LIFEPAK defibrillátorokat is.

HeartSine defibrillátorok:

A HeartSine® „zászlóshajó” terméke a samaritan® PAD 500P (Public Access Defibrillator = Nyilvános Hozzáférésű Defibrillátor), amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy elsősegélynyújtói tapasztalat nélkül, bárki által könnyen használható legyen.

A HeartSine® Samaritan® készülékekre általában jellemző a kompakt kivitelezés, a kis súly és az egyszerű használat. Minden HeartSine® samaritan® defibrillátorhoz az elemet és elektródát együtt tartalmazó PAD-PAK® csomag használható. Ez a magoldás az elem és elektróda együttes cseréjét teszi lehetővé, így az üzemeltetőnek egyszerűbb megoldani a cserét.

Nyolc év, illetve 25 kg alatti gyermekek esetében a gyermek Pak használható, melyet rózsaszín színe első látásra megkülönbözteti a szürkés-zöld színű felnőtt PAD-PAK®-tól.

Raktáron: 4 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
HeartSine Samaritan PAD 350P (félautomata)

622 300 Ft
Összehasonlítás
Raktáron: 3 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
HeartSine Samaritan PAD 360P (automata)
HeartSine Samaritan PAD 360P (automata)
622 300 Ft
Összehasonlítás
Raktáron: 6 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
  Irodai csomag: HeartSine Samaritan PAD 350P Riasztós AED tárolóval

711 655 Ft
Összehasonlítás
Raktáron: 8 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
  Irodai csomag: HeartSine Samaritan PAD 360P Riasztós AED tárolóval

HeartSine Samaritan PAD 500P (félautomata)

749 300 Ft
Összehasonlítás
Raktáron: 6 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
  SPORT (gyermek) csomag: HeartSine Samaritan PAD 500P Riasztós AED tárolóval

774 460 Ft
Összehasonlítás
Raktáron: 5 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
  Ipari csomag: HeartSine Samaritan PAD 350P Por és vízálló tárolóval

788 085 Ft
Összehasonlítás
Raktáron: 6 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
  Ipari csomag: HeartSine Samaritan PAD 360P Por és vízálló tárolóval

  Iskola (gyermek) csomag: HeartSine Samaritan PAD 350P Riasztós AED tárolóval

792 340 Ft
Összehasonlítás
Raktáron: 7 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
  Iskola (gyermek) csomag: HeartSine Samaritan PAD 360P Riasztós AED tárolóval

  SPORT (gyermek) csomag: HeartSine Samaritan PAD 350P Riasztós AED tárolóval

  SPORT (gyermek) csomag: HeartSine Samaritan PAD 360P Riasztós AED tárolóval

  Irodai csomag: HeartSine Samaritan PAD 500P Riasztós AED tárolóval

837 640 Ft
Összehasonlítás
Raktáron: 3 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
  Ipari csomag: HeartSine Samaritan PAD 350P Fűtött por és vízálló tárolóval

886 385 Ft
Összehasonlítás
Raktáron: 1 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
  Ipari csomag: HeartSine Samaritan PAD 360P Fűtött por és vízálló tárolóval

  Ipari csomag: HeartSine Samaritan PAD 500P Por és vízálló tárolóval

914 070 Ft
Összehasonlítás
Raktáron: 6 db
Raktáron
Ajánlott termék
Kedvencekhez
  Iskola (gyermek) csomag: HeartSine Samaritan PAD 500P Riasztós AED tárolóval

918 325 Ft
Összehasonlítás